Egy Erasmus+ által támogatott nemzetközi projekt keretében tanítothattunk egy teljes éven keresztül. A projekt célja az informatika, matematika és logika élményalapú oktatása volt, amely során a résztvevőkkel közösen egy fantázián alapuló beszélgetésorientált kártyajátékot hoztunk létre. A kártyajáték nem csupán az elméleti tudást segítette elő, hanem a kézműves és kreatív oldalról is fontos szerepet kapott. Ezért a fiatalok egy offline, kézzelfogható kártyajátékot alkottak meg, amely nemcsak a játékélményt gazdagította, hanem a kreatív tervezés és kivitelezés során szerzett tapasztalatokat is.
A projekt csúcspontja egy egyhetes nemzetközi tábor volt, amelyet szlovák és osztrák partnerekkel közösen szerveztünk. Az osztrák partnerrel együttműködve alakítottuk ki és vezettük a munkaerőpiaci készségek tréninget, amely a piacra lépéshez szükséges készségek fejlesztésére irányult. A projekt során a résztvevők nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati, a mindennapi életben és a munkaerőpiacon is hasznos ismeretekkel gazdagodtak.
Fejlődésért: Élmény és Oktatás Együtt
Koncepció megtervezése
A tanterv kidolgozása során informatikusok, pedagógusok és mentálhigiénés szakemberek közösen dolgoztak, az élményalapú oktatási módszertant alkalmazva. Interaktív játékokat és feladatokat fejlesztettünk ki, amelyeket a tananyaghoz illesztve használtunk, hogy az átadott tudás ne csupán racionális megértésen alapuljon, hanem a fizikai tapasztalatra épülő élmények révén is mélyüljön. Célunk az volt, hogy a tanulók mélyebb megértésre tegyenek szert, és az elsajátított ismereteiket a gyakorlatban is alkalmazni tudják.


Koncepció oktatása nagyoknak
A projekt során nemcsak a diákoknak, hanem a partner szervezeteknek és IT tanároknak is át kellett adnunk a tantervet, ahol színes és széleskörű hallgatóság gyűlt össze, köztük szociális munkások és más pedagógusok is. A tanárokat nemcsak a tanterv megértésére ösztönöztük, hanem arra is, hogy elsajátítsák annak gondolkodásmódját. Így képessé váltak saját interaktív játékok és feladatok megalkotására, amelyeken keresztül IT és matematikai ismereteket adhatnak át, a saját egyéni stílusuknak megfelelően.
Fiatalokkal való rendszeres találkozások
Minden csütörtök délután 3 órára találkoztunk a Budapesti CEU épületében, amelyet a Roma Studies Department biztosított számunkra. Ezek az alkalmak barátságos, támogató légkörben zajlottak, ahol müzli, beszélgetések és játékon alapuló tanulás is szerepelt a programban. A résztvevők élvezhették a kötetlen beszélgetéseket és az interaktív játékokat, amelyek során a tanulás élményszerű és szórakoztató volt.
Bien au-delà d’une simple collection de jeux, https://casino-roman.fr propose une véritable immersion dans l’univers du casino moderne. Les transitions entre les sections sont fluides et préservent le rythme de la session. Le calendrier promotionnel évolue régulièrement avec des opérations thématiques tout au long de l’année. Les amateurs de jeux télévisés retrouvent leurs formats préférés adaptés au monde du casino en ligne. Le blog de la plateforme propose des articles informatifs sur les stratégies de jeu et les tendances du secteur. Le délai moyen de réponse en chat est inférieur à deux minutes en heure de pointe. La rapidité des virements entrants permet aux joueurs de ne jamais manquer une opportunité de jeu. L’expérience nomade est aussi complète que la version bureau, sans aucune fonctionnalité retirée. La plateforme est protégée par des protocoles de chiffrement modernes pour sécuriser les données. Les game shows en direct comme les jeux de roue géante créent une atmosphère unique. Le tableau de bord personnel centralise l’historique de jeu, les bonus et les transactions. Le bonus de bienvenue se déploie sur les premiers dépôts avec des conditions de mise raisonnables. Les machines à sous à thème historique ou mythologique enrichissent particulièrement le catalogue. Les options de jeu en groupe permettent de partager l’expérience avec des amis en temps réel. Les contacts via réseaux sociaux constituent une alternative pratique pour des questions rapides. Les dépôts sont crédités instantanément, permettant de commencer à jouer sans aucun temps d’attente. Le site s’adapte automatiquement à la taille de l’écran pour conserver lisibilité et confort. Les outils de jeu responsable comprennent limites de dépôts, alertes et auto-exclusion temporaire. Les amateurs de divertissement digital y trouvent un espace cohérent et stimulant. La constance dans la qualité est probablement le meilleur compliment que l’on puisse faire à cette plateforme.


Matekematika és logika
Az informatika alapjainak megértéséhez és elsajátításához elengedhetetlen volt, hogy a fiatalok megismerjék a matematikai fogalmakat, például a halmazokat, törtszámokat, és a logika alapjait. Ennek érdekében a tanév elején ismerkedős játékokat fejlesztettünk ki számukra, amelyeket később közösen átfektettünk a matematika nyelvére, segítve ezzel a fogalmak könnyebb elsajátítását.
Programozás
A matematika és logika alapjainak elsajátítása után bevezettük a programozás alapjait C# nyelven, és megismertettük a fiatalokat a Unity-vel is. Az olyan összetettebb programozási fogalmakat, mint az elágazások és ciklusok, különböző mozgásos, társas feladatok segítségével közvetítettük, így a fiatalok tapasztalati szinten érthették meg ezeket. Ezáltal, amikor a konkrét programozási feladatokhoz érkeztek, könnyebben tudták értelmezni és alkalmazni a tanultakat.


Kártyajáték fejlesztés
A kártyajáték fejlesztése során a fiatalok kreativitására támaszkodtunk. Történeteket meséltek el és közösen alkottak, így gyakorolták a csapatmunkát és a közös kreatív folyamatokat. Karaktereket terveztek, miközben megtanultak kommunikálni a képgeneráló mesterséges intelligenciával. Saját karaktereik történeteit dolgozták ki, ami hozzájárult szókincsük és fogalmazási készségeik fejlesztéséhez, valamint a történetalkotás során alkalmazott kreatív gondolkodás erősítéséhez.
Vendégelőadók
Vendégelőadók révén bővítettük a programot informatikai, matematikai és történelmi szakemberekkel. Ezek a szakértők nemcsak szakmai tudásukkal gazdagították az élményt, hanem lehetőséget adtak a fiataloknak, hogy pozitív kapcsolatokat építsenek ki más felnőttekkel is. Emellett példaként szolgáltak arra, hogyan alkalmazzák tudásukat a munkahelyükön, így inspiráló példát mutattak a fiatalok számára.


Közös(ségi) élmények
A fiatalok igényeire szabva alakítottuk ki a programot és szabadidejükben is igyekeztünk foglalkozni azokkal a területekkel, amelyekre szükségük volt. A foglalkozások során a tananyagot a fiatalok képességeihez és igényeihez igazítottuk, különös figyelmet fordítva a kártyák vizuális megjelenésére és történetmesélési minőségére. A foglalkozások után beszélgető köröket szerveztünk, ahol lehetőséget biztosítottunk számukra, hogy saját mindennapi problémáikat és témáikat csoporton belül megvitassák.
Le secteur du divertissement digital accueille régulièrement de nouvelles offres, et mega win se distingue parmi elles. Les options de mise automatique permettent aux joueurs de définir des stratégies prédéfinies sur certains jeux. Le délai moyen de réponse en chat est inférieur à deux minutes en heure de pointe. Les politiques de confidentialité respectent les standards européens en matière de protection des données. Les limites journalières et mensuelles peuvent être ajustées dans l’espace personnel sécurisé. Les bonus mobiles dédiés profitent à ceux qui jouent principalement depuis leur smartphone. Les jeux se chargent rapidement sur mobile sans nécessiter d’application supplémentaire à installer. La page d’accueil met en évidence les jeux populaires et les promotions du moment. Les machines à sous représentent l’essentiel de l’offre, avec des milliers de variantes thématiques. Les sessions de roulette en direct offrent plusieurs angles de caméra pour une immersion maximale. Les évolutions techniques régulières témoignent d’un investissement continu dans la qualité. L’écoute des retours utilisateurs nourrit régulièrement les évolutions de la plateforme. Les outils de jeu responsable comprennent limites de dépôts, alertes et auto-exclusion temporaire. Les opérations en euros se déroulent sans frais de change ni surcoût caché. Les tours gratuits offerts à l’inscription permettent de découvrir les machines vedettes sans risque. Le mode portrait comme le mode paysage sont parfaitement supportés pour le confort visuel. Le tableau de bord personnel centralise l’historique de jeu, les bonus et les transactions. Les titres exclusifs disponibles uniquement sur la plateforme ajoutent une vraie valeur à l’offre. Le studio de jeu en direct fonctionne sans interruption avec des équipes qui se relaient. Les recommandations personnalisées suggèrent de nouveaux titres en fonction des préférences de chaque joueur. Les guides pas-à-pas mis à disposition aident les nouveaux venus à découvrir l’écosystème. Le souci du détail apparent à chaque écran mérite d’être souligné comme un véritable atout. Cette proposition s’impose progressivement comme une référence solide du jeu francophone.